Visszértorna



visszértorna.jpg


Meleg időben a vénák kitágulnak, a keringés lassul az alsó végtagban. Hosszantartó ülés vagy mozdulatlanság miatt trombózis alakulhat ki. Nagyon fontos, hogy a keringést támogassuk, ehhez nyújt segítséget a visszértorna.

 

Támogassuk a keringést:

- megfelelő folyadékbevitellel: a keringő vér mennyisége, sűrűsége is változik a folyadék fogyasztásának megfelelően,

- tornával: a keringést fokozzuk, és ezzel együtt a szív munkáját is megkönnyítjük,

-gumiharisnya viseletével, hiszen a keringést is támogatja.

Minden reggel felkeléskor végezzünk lábtornát, mely a következő gyakorlatokból áll:

 

A torna előtt és után 3 mély be és kilégzést végezzünk, majd hanyatfekve, váltott lábbal végezzük az alábbi mozdulatokat:

- megemeljük a kinyújtott lábat, és kifelé húzzuk vízszintesen, majd vissza
- a kinyújtott lábakat megemelve, csípőből ki-be fordítjuk
- térdben felhúzuk a lábat, majd kinyújtjuk
- hajlított térdekkel felhúzzuk a lábunkat és a lábfejünket körözzünk mindkét irányba
- bicikliző mozdulatokat végezzünk 

5 x ismételjünk minden mozgássort.

Torna befejeztével helyezzük fel szükség esetén a fáslit vagy gumiharisnyát!

Egészségükre!

 

Írta: Hadnagy Katalin

Ossza meg a Facebook-on: Megosztás


Ezeket olvasta már?

A csontritkulásról

Betegápolási Tudástár
A csontritkulás kóros folyamat, amelynek során az ember fokozatosan veszít a csontja tömegéből. A csontok mérete nem változik meg, hanem a benne lévő sejtek és ásványi anyagok fokozatosan megfogyatkoznak, emiatt megváltozik a csont szerkezete,  teherbíró képességének romlásához vezet. A csontok törékennyé válnak: kisebb ütéstől, eséstől eltörhetnek.

Tudjon meg többet a csontritkulás kezeléséről, kattintson a címre!

 

 

Lábak duzzanata (nyirokcsorgás)

Betegápolási TudástárAlsó végtagokon szimmetrikusan induló, nem fájdalmas vizenyő az esetek legnagyobb részében szív eredetű, a szívelégtelenség egyik jele. Kezelése - az orvos előírásának megfelelően - szedett vízhajtó szedésével történik. A vízhajtók szedése esetén vérnyomáscsökkenés lehet, a napi teendőinknél ezt vegyük figyelembe.

Tudjon meg többet a lábak duzzanatáról, kattintson a címre!

 

 

 

Kérdezzen szakértőnktől:

 






Adatvédelem