Lelki támasz a halál küszöbén
Elutasítás és elkülönülés:
Amikor a beteg megtudja, hogy gyógyíthatatlan a betegsége, akkor egyszerűen nem hiszi el. „Ez nem lehet igaz!” – mondja. Azonnal az jut az eszébe, hogy biztosan elcserélték a leleteit vagy tévedtek a vizsgálatnál. Még nem tudja, hogy életének talán éppen az utolsó aktív időszakát éli. Ez a hárítás időszaka, hiszen még nem készült fel arra, hogy szembenézzen a betegségével. Nem szabad őt durván szembesítenünk a tényekkel. Tudnunk kell, hogy amikor a tényeket elutasítja, akkor védekezik. Azért bújik a betegség súlyosságának tagadása mögé, hogy erőt gyűjthessen.
Ebben az időszakban akkor segítünk neki a legtöbbet, ha a lehetőségeket figyelembe véve bátorítjuk.
Düh, feszültség, dacreakció:
Amikor szembesül azzal, hogy az állapota súlyos, rendszerint megváltozik a viselkedése: dühössé, vádaskodóvá válik. Százszor felteszi a kérdést, amire senki sem tud válaszolni: „Miért pont velem történik mindez?” Valakire haragudnia kell, s ez a harag és düh a tehetetlenség érzéséből fakad, nem feltétlenül a megvádoltak hibáiból. Ez az időszak nagyon nehéz a betegnek és a környezetének egyaránt. Azt üzeni: ne hagyj magamra az érzéseimmel, mert nem tudok egyedül megbirkózni velük. Figyelj rám, foglalkozz velem, érezd a kétségbeesésem.
Ebből adódóan úgy tudunk a segítségére lenni, ha hagyjuk, hogy felszínre törjön a dühe, a keserűsége, és nem haragszunk rá, hanem elfogadjuk őt. Így hozzásegíthetjük, hogy ő is elfogadhassa a saját érzéseit, állapotát.
Alkudozás:
Feltámad a bűntudat, elkezdi az okokat a saját életében keresni. Ez néha racionális érvekben nyilvánul meg, „belátja”, hogy nem kellett volna annyit cigarettázni, annyi alkoholt inni, egészségesebben kellett volna táplálkozni, többet kellett volna mozogni… A beteg felajánlásokat tesz, alkudozni kezd. „Mától nem cigizek, nem iszom alkoholt, több zöldséget eszem, kocogni kezdek…”
Ezek a felajánlások azt üzenik: megváltozok, megjavulok, hátha így elkerülöm a „bűneimért a büntetést”. Megváltozik a magatartása is. Az agresszív, dühös, követelőző beteg most készségessé, együttműködővé válik. Erős késztetést érez arra, hogy végiggondolja az egész életét, múltját, s fontos, hogy erről beszélhessen is. Szüksége van arra, hogy elmondhassa vélt vagy valós bűneit. Tudnunk kell, hogy a sok-sok beszéddel és a történetek ismétlésével az egyre növekvő szorongását szeretné csökkenteni a beteg.
Akkor nyújtunk neki értékes segítséget, ha ebben az időszakban figyelmesen meghallgatjuk, és rámutatunk életének jó cselekedeteire, felemlegetjük a jó tulajdonságait, emberi értékeit.
Depresszió:
Amikor a beteg szembesül azzal, hogy nincs tovább, nem lát több lehetőséget maga előtt, nem maradt remény a gyógyulására - végtelen szomorúságot érez. Szomorúsága a befelé fordulástól a súlyos depresszióig fokozódhat. Minden nappal egyre fogynak a lehetőségei. Mindennapos, megszokott tevékenységeit egyre kevésbé képes ellátni. Szaporodnak a panaszai, és eleinte hiába bízott a javulásban, inkább súlyosbodik az állapota. Egyre jobban rászorul a környezetében élők gondoskodására. A depresszió másik oka a halállal való szembenézés nehézségei. A beteg küszködik a félelmeivel. A halál felé vezető utat mindenki egyedül, magányosan teszi meg, bármennyien is vannak körülötte.
Ebben az időszakban a beteget fárasztják a távolabbi ismerősök látogatásai. Csökken az igénye a beszélgetésekre, nagyokat hallgat. Egyre többet van a félálom állapotában. Már csak közeli hozzátartozóinak csendes jelenlétét igényli. Gondolatait egyre jobban leköti a „titok”, amelyet a halál rejteget.
Elfogadás, belenyugvás:
A beteg egyre többet gondol közeledő halálára. Alig eszik, keveset beszél, távolodik az élettől. Nem érdeklik a hétköznapi élet eseményei, lekötik a saját érzései. Állandóan fáradtnak, gyengének érzi magát. Napközben is sokat szendereg. Legfőképpen nyugalomra vágyik. Fontos, hogy ne mi találjuk ki, mivel segíthetnénk a betegünkön, hanem az ő igényeit, kívánságait teljesítsük. Általában több nyugalmat, kevesebb gondoskodást kíván a beteg, de gyakran előforduló jelenség, hogy amikor a hozzátartozó azt hiszi, hogy a beteg elaludt, és csendesen távozni készül, akkor ő megmozdul, utána nyúl, kéri, hogy maradjon még.
Ebben az időszakban a szavak helyett a metakommunikációé a fő szerep: csendesen legyünk jelen, simogassuk,
fogjuk a kezét, törölgessük meg a homlokát. A legtöbb ember ebben az időszakban már megbékélt a halál
gondolatával, felkészülten várja azt. Még egyszer újra éli életének szakaszait, gyakran vannak víziói, amikor
halott rokonait véli látni és hallani. Ez már a közeli halál egyik jele.
Ne feledjük el, hogy a súlyos beteg is képes szeretni, és érzi, ha szeretik.
Írta: Hadnagy Katalin
Ossza meg a Facebook-on: Megosztás
Ezeket olvasta már?
Mindenki másképpen érzi a szeretet. Nagyon sok ember számára az együtt töltöt percek jelentik a boldogságot. Valaki azt szereti, ha megdicsérik , pl: sikerül felöltöznie. Szerető ölelés és puszi is csodákat tehet...
Tudjon meg többet a társas magányról, kattintson a címre!
Idős korban a legfontosabb a kiegyensúlyozott élet kialakítása, ami egy kis odafigyeléssel könnyen megvalósítható, és ezáltal alacsonyabbá válik a betegségek és funkcionális károsodások kockázata is...
Tudjon meg többet az időskori depresszióról, kattintson a címre!
Kérdezzen szakértőnktől:
