A szomjúság vészjelzés!



Betegápolási TudástárA víz fogyasztását és ennek jelenetőségét nem lehet elégszer hangsúlyozni, hiszen az egészséges életvitelhez elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel. De még is mennyi?

A vízfogyasztás megfelelő mértéke függ életkorunktól, súlyunktól, étrendünktől, a testi erőkifejtéstől, aktivitásunktól, egészségi állapotunktól,  és a környezeti hőmérséklettől is. A legtöbb felnőttnek napi 1,5-2 liter folyadék fogyasztására van szüksége, lehetőleg egyenletes elosztásban a nap folyamán. Vízhajtó hatású ételek vagy gyógyszerek szedése esetén azonban, a folyadékbevitel mennyiségét növelni kell. Ne várjuk meg, amíg szomjasak leszünk, hiszen ez már a testünk vészjelzése az azonnali folyadékpótlásra.

Az emberi szervezet 55-70 % víz, akár 2 %-nyi folyadékmennyiség hiánya is megfigyelhető tüneteket okoz. A folyadékhiány legfőképp az egészen kicsi gyerekeknél és időseknél jelent veszélyt, ezért az ő víz bevitelükre fokozottan ügyelnünk kell!

A folyadékhiányos állapot tünetei:

- gyengeség
- remegés
- hányinger
- éhségérzet
- fejfájás
- szédülés
- kis mennyiségű sötét vizelet.
- súlyosabb esetben: zavartság, eszméletvesztés, sokk léphet fel.

A meleg ellen szervezetünk párologtatással (izzadással) védekezik. A tartós izzadás folyadék- és sóvesztéssel jár. A vér besűrűsödik, ami megterheli a vese és a szív munkáját. A folyadékhiányt fokozhatja még az egyidejű megerőltető mozgás, a felgyorsult légzés, a hányás és a hasmenés is. Szívbetegeknél, magas vérnyomásban-, pajzsmirigy túlműködésben és mucoviscidosisban szenvedőknél, dohányosoknál hamarabb jelentkezik a keringési zavar!

Hogyan tudja az izzadással elvesztett folyadékot és sókat pótolni?

- mindig több vizet igyon, mint amennyit kíván, a szomjúság nem jelzi a valódi folyadékszükségletet
- fogyasszon sós rágcsálnivalókat, erősebben sózza ételeit,
- igyon izotóniás, un. energiaitalokat,
- izotóniás oldatot készíthet: 1 pohár vízből, fél teáskanál sóból és 3-4 teáskanál cukorból,
- kerülje a koffeintartalmú italokat és az alkoholt vízhajtó hatásuk miatt!

Írta: Hadnagy Katalin

Ossza meg a Facebook-on: Megosztás


 Ezeket olvasta már?

Diéta

Betegápolási Tudástár
A diéta szó gyógyélelmezést jelent, vagyis a szervezet megváltozott állapotához (pl. betegséghez) igazodó táplálást, táplálkozást. Fontos, hogy az étel felszívódása tökéletes legyen,így ha a rágás nem megfelelő, a pépesítésről nekünk kell gondoskodni! A leggyakrabban előforduló betegségeknél az alábbi diétákat érdemes követni...

Olvasson tovább, kattintson a címre!

 

 

Köhögés

Betegápolási Tudástár
A köhögés -a tüsszentéshez hasonlóan- a szervezet védekező mechanizmusához tartozik, amely arra irányul, hogy a légutakba került szennyezőanyagokat, szemcséket a levegő erőteljes kiáramoltatásával eltávolítsa. A köhögés csillapítása sok esetben a kezeléshez tartozik, ám valamikor kifejezetten káros...

Olvasson tovább, kattintson a címre!

 

 

 

Kérdezzen szakértőnktől:

 






Adatvédelem